Azt hiszem minden hívővel ugyanilyen jóságos az Isten. A baj csak velünk van. Ráállunk egy egy kérdésre és nem tágítunk tőle, amíg meg nem kapjuk. Hát így biztos nem veszünk észre semmit, talán még azt sem, hogy éppen már teljesítette Urunk kérésünket. De miért is? Mivel magunkról van szó, ezért úgy gondoljuk, mi tudjuk a lehető legjobban azt, hogy mire van szükségünk, hol ott ez nem így van. Jellemző, hogy annyira tudjuk, hogy ezzel kezdjük imádságainkat és hosszú listát mondunk Istennek arról, hogy éppen mire van most szükségünk. Aztán csodálkozunk, hogy Isten nem teljesítette kéréseinket, de amit teljesített, azt se vesszük észre, mert arra vagyunk ráállva, hogy mink nincs, és nem arra, hogy mink van.

Azt hiszem, ezért van annyi hívő, aki csak küszködik, és nem jut előre. Ezért van az, hogy a világ nem látja a sót a kereszténységben. Talán ha picit jobban elhinnénk, hogy Isten bármit adhat nekünk és éppen azt a valamit azért nem adja most oda, mert még annál a jónál is sokkal jobb terve van, akkor sokkal boldogabb lehetne az egész hívő életünk és imádságainkat is a hála, az Isten felé való bizalom hatná át.