Gondolatok Istenről (7)
Nem tudom belegondoltatok-e abba, hogyha imádságainkban előre szeretnénk jutni, akkor nem jó csupán a valóságot látni.
Furcsa korság terjed a világban. Furcsa korság azért, mert csak a keresztényeket támadja. A világ immunis rá, de mi hívők nem! Ez a betegség olyan gyorsan terjed köztünk, hogy sokan fel sem tudnak rá készülni.
Belegondoltam abba, hogy közel féléve kezdtük el a gyermekotthont és úgy tűnhet, nem tartunk semerre csupán az egész egy céltalanság. Úgy tűnhet mindent megpróbáltunk és Istennek még sem kedves ez a szolgálat csak mi értettünk félre valamit! És jogosnak érezhetem, hogy rajtunk röhög a fél világ?
Életünket a panasz, a zúgolódás hatja át. Képtelenek vagyunk őszinte hálára Isten iránt. Esténként imádságaink döntő részét a kérések és nem az öröm, a hálaadás hatja át. Biztos, hogy jól van ez így?
Olyan nagyszerű, hogy olyan Istenem van, aki nálam sokkal komolyabban veszi szükségeimet és bőkezűen ajándékoz. Néha megdöbbenek azon, hogy milyen nagy a kegyelme és minden egyes nap mennyi ajándékot tartogat számomra.
Nehéz követni őt!
Kislányom!
Amikor legutóbbi beszélgetésünk során nehéz szívvel kilépett az ajtón láttam, hogy szemét ellepte könny és nehéz szívvel ezt suttogta: Nehéz követni őt! Akkor jól megjegyeztem és azóta újra feltör szívemben ez a fájó kijelentés.
Olyan nagyszerű, hogy mikor úgy érzed: tornyosulnak gondok és a kétségbeesés hullámai át-át csapnak a fejed fölött. Ő ott van! :-)
Hihetetlen, hogy olyan Istenem van, aki sokszor a legnehezebb helyzetekből tudja a legnagyszerűbb dolgokat kihozni. Ezért lehet a szívem mindig hálás ! :-)
Csak a gondjainkat látjuk vagy a gondjaink Urát is?