Tapasztalatom némileg elszomorító, de egyben válasz arra, hogy az állami gondozott gyerekek nagy többsége miért nem lesz képes felnőttként a normális életre?
Valahol a történet ott kezdődik, hogy a gyermekek már nagyon fiatal korban (kb. általános iskolát megkezdve) zsebpénzt kapnak az otthontól. Ez az első osztályosok esetében heti kb. 1000 Ft jelent. (Én 18 éves koromig sosem kaptam zsebpénzt és nem gondoltam sem akkor, sem most, hogy ez járna.) Szóval ez az összeg folyamatosan emelkedik felnőtt korig. Az intézet ahova járunk kb. 40 gyermek tartózkodik, ami azt jelenti, ha mindenki csak 1000 Ft-t kapna hetente akkor 160 000 Ft kerül a gyermekek kezébe havonta.
A pénz azonban nem oldja meg azon gyermekek problémáját, akik nem tudják mit jelent szeretve lenni. Nekik óriási szükségük lenne személyes foglalkozásokra, mert nem kapnak olyan törődést, ami számunkra természetes. Törődés nélkül pedig elvesznek az élet rengetegében és nyilván nem tudják azt sem mire jó, vagy nem jó költeni a pénzüket, mert nincs, aki megmondaná nekik. Megítélésem szerint nagy szükség lenne olyan felnőttekre, akik csak azért vannak az otthonban, hogy a gyerekek mentális egészségével foglalkozzanak. Az intézetben ilyen munkakörben dolgozó emberek száma, ha jól tudom: egy fő. Ha az adott személy folyamatosan végig dolgozza a napi nyolc órát és csak a gyerekekkel foglalkozik, akkor egy gyerekre átlagosan 12 perc jut naponta. Nem vagyok pszichológus és nem tudom mennyi törődést igényel egy gyermek naponta, de bizonyosan többet, mint szűk 12 perc.
Mindezen nehézségek még kezelhetőek is lehetnének, hiszen a mi csoportunkban is naponta két felnőtt (nevelő) van jelen kb. 10 gyerekre és bár sok (sokszor hivatalos papír) munkájuk van, de a csoportunkban bizonyos vagyok, hogy mindent megtesznek a gyermekekért.
A gond talán ott kezdődik és válik súlyossá, amikor pénteken délután a gyermekek haza indulnak szüleikhez és náluk töltik a hétvégét. Azokhoz a szülőkhöz, akik vagy lemondtak róluk vagy szörnyűséges otthoni körülményeik okán gyámhatóság vette el tőlük gyermeküket. Nevelsz valakit, akit hétvégén teljesen más valaki, más szokásokkal, módszerekkel nevel. Ha két teljesen normális helyről lenne szó, egy gyermek, akkor is megzavarodik. Egy helyen is sokszor nehéz megfelelni, két helyen szinte lehetetlen. Teljesen mást látnak a két helyen, más viselkedési normákat, így nehéz lehet eldönteni mi is helyes valójában. Vannak, akik úgy érzik lehetetlen ez a megfelelés. Ennek következtében sokkal könnyebben menekülnek bele alkoholba, drogba, prostitúcióba, bűnözésbe, fájdalmaikat enyhítve vagy a feltétel nélküli szeretetet keresve.
A gyermekotthonokba ugyan szegénység okán is be lehet kerülni, de többségében nem éppen a szegénység, mint fő indok miatt kerülnek állami elhelyezés alá a gyerekek. Az indokok között pszichopata, alkoholista szülők és rendezetlen családi körülmények állnak. Vasárnap este, a hétvége körülményeiről nem sok minden árulkodhat egy laikus számára. A gyermekek többsége azonban, ugyanabban a ruhában teljesen koszosan érkezik vissza hétköznapi lakhelyéhez. A gyerekek nem voltak fürdetve, átöltöztetve a hétvége folyamán, sőt a nevelőknek nagy erőket kell mozgósítani azért, hogy egyáltalában megfürödjenek az otthon lakói, ugyanis a gyermekek egy része nem érti, miért kellene megfürdeni, hiszen ez otthon sem szokás.
A higiénia és nevelés hiánya mellett más hatások is érik a gyermekeket. Sok szülő mentálisan és pszichésen sérült, aminek következtében nyilvánvalóak a gyerekbántalmazások is. Mivel a gyermekek ebben nőnek fel ezért bármennyire fura számunkra, de nekik az erőszak szinte természetes. Döbbenetes volt mikor arról beszélgettünk velük, hogyan kezelik konfliktusaikat? A rövid válasz: „megverem”. Ott létünk során nem nehéz erőszakba botlani ugyanis a legtöbb gyermek számára konfliktusaik kezelésének módja az erőszak.
Mindez azért durva, mert ahol bántják a gyereket, oda hazaengedik őket, de egy nevelő meg sem pofozhatja a gyereket a gyermekvédelmi törvény miatt. Igen ezt nekünk is mondták erre nekünk is oda kell figyelni, mert pont azok a szülők, akiktől elveszik a gyermeküket, háborodnak fel leginkább azon, ha gyermekükhöz valaki hozzáér és az előbbi törvény miatt egy nevelőnek minimum az állása kerül egy ilyen ügy. Furcsa ügy, mert ingerküszöbük a családjukban uralkodó helyzet miatt magasabb annál, hogy megértsék a szép szót. A szeretet kemény dolog és jelen szabályozás arra jó, hogy otthon szabadon bántalmazzák a gyerekeket, de nevelő célzattal senki se üssön meg egy gyermeket, aki talán, ha idejében megkapta volna a pofont, akkor lehet, nem éppen az utcán drogozna az éjszaka közepén.
Ezek nehézségek. Nem hibáztatom a dolgozókat ők ugyanis ennek az egésznek szenvedő alanyai csupán. Sokan sok mindent megtesznek a gyermekekért talán erejükön felül is. De nehéz ott helyt állni, ahol különböző előírások szorítják korlátok közé az amúgy is nehéz helyzetet. Nem tagadom azt sem, hogy Jézus nélkül bölcsen nevelni igen nehéz.
Azért döntöttem úgy, hogy mindezt leírom, mert az alapvető emberi jogok biztosától hallani, hogy a gyermekotthonok lakói nem esznek kellő gyümölcsöt, húst. Napokban pedig arról, hogy a Fóti gyermekotthonban túl sok a vasrács az ablakokon, de azzal már senki nem foglalkozik, hogy sokszor olyan családokhoz engedik haza a gyerekeket, ahol csak elhanyagolják, sőt bántják őket vagy, hogy 14 éves kor felett éppen a nyitott kapuk miatt sokan jutnak drogokhoz és sokan árulják testüket. Ezekről senki nem beszél! Miért?
