Szóval, hogy is vagyok? Néha kételkedem! Tudjátok nem könnyű abban hinni, hogy valaha is a gyermekotthonban fogunk szolgálni. Mintha valami folyton megakadályozná. Valami láthatatlan erő, amelyet nem ismerek! De hát egészen bizonyos voltam eddig, hogy Isten akarata, hogy odamenjünk. Akkor hát mi az igazság!?
Szóval mindez tanít igazán arra, hogy akkor is tudok-e hinni mikor minden jel arra mutat, hogy nem érdemes! Isten nem azért állít próbát, mert örömét leli abban, ahogyan övéi buknak el, hanem mert ennyire szeret! Meg kell látnunk, hogy küzdelem nélkül semmit sem ér a hitünk! Nehéz valami láthatatlan erőben hinni, de mikor látunk, akkor meg még sem hiszünk, csak hátra dőlünk mint akik jól végezték dolgukat.
Ebből a zavaros pár mondatból csak azt szerettem volna kihozni, hogy szinte naponta küzdök azzal, hogy nem Isten akarta a szolgálatunk és ezzel mindaz, amiben hittem eddig, bizonyulhat hamisnak, de azt hiszem pont ez a sok nehézség döbbent rá, hogy mennyire Isten szándéka mindez!
„Nehéz követni őt, de csodás megérkezni vele.”
