Talán furcsán hangzik, de mostanság életemet kissé nehezen tudom elvonatkoztatni a gyermekotthontól.  Furcsa, mert igazából ezt az egészet nagy dolognak tartom.

Furcsa korság terjed a világban. Furcsa korság azért, mert csak a keresztényeket támadja. A világ immunis rá, de mi hívők nem! Ez a betegség olyan gyorsan terjed köztünk, hogy sokan fel sem tudnak rá készülni.

Minap elgondolkoztam azon, hogy merre tartunk mi magyarok? Ez úgy volt, hogy egy gyakorlati órán kisebb vita alakult ki arról, hogy jogos-e a jelenlegi kormány részről az, hogy akik az állam pénzén tanultak, öt évig nem hagyhatják el az országot? Ezt nem kívánom kommentálni csupán a vitát, amit ez kiváltott.

Belegondoltam abba, hogy közel féléve kezdtük el a gyermekotthont és úgy tűnhet, nem tartunk semerre csupán az egész egy céltalanság. Úgy tűnhet mindent megpróbáltunk és Istennek még sem kedves ez a szolgálat csak mi értettünk félre valamit! És jogosnak érezhetem, hogy rajtunk röhög a fél világ?

Életünket a panasz, a zúgolódás hatja át. Képtelenek vagyunk őszinte hálára Isten iránt. Esténként imádságaink döntő részét a kérések és nem az öröm, a hálaadás hatja át. Biztos, hogy jól van ez így? 

Olyan nagyszerű, hogy olyan Istenem van, aki nálam sokkal komolyabban veszi szükségeimet és bőkezűen ajándékoz. Néha megdöbbenek azon, hogy milyen nagy a kegyelme és minden egyes nap mennyi ajándékot tartogat számomra.

Tegnap egy gyönyörű filmet láttam. Egy síket lány és egy pincér fiú szerelméről. Belegondoltam mi lenne, ha mi is feleannyira küzdenénk azokért, akiket szeretünk, azokért, akik fontosak nekünk. Általában csak megvonjuk a vállunkat a másik emberen... 

Néha meg kell állni és végig gondolni: mi érelme ennek az egésznek? Néha meg kell állni és végig gondolni hol szúrtad el? Sokszor nehéz, de fel kell állni és folytatni ott, ahol abbahagytad és nem nézni hátra csak előre!

Van úgy, hogy mindaz, amiben hittél hírtelen szertefoszlik és eltűnik előled a cél. Van, mikor úgy érzed hiába vannak körülötted az emberek, mégis olyan mintha nem lennének. Van, amikor úgy érzed nincs kedved élni, mert a sátán azt kiálltja: Nem érdemes! 

Nehéz követni őt! 

Kislányom!

 Amikor legutóbbi beszélgetésünk során nehéz szívvel kilépett az ajtón láttam, hogy szemét ellepte könny és nehéz szívvel ezt suttogta: Nehéz követni őt! Akkor jól megjegyeztem és azóta újra feltör szívemben ez a fájó kijelentés.