Bármennyire furcsa mostanság küzdelmes az életem. Ha nagyon őszinte akarok lenni nem igazán ínyemre való a szolgálat. Sok a küzdelem és ez azért van, mert evangélizálunk és mert ketten vagyunk. A gyerekeket a legkisebb mértékben nem érdekli Isten és az, hogy mi ezért megyünk ráadásul egész kicsikhez, akiket amúgy is nehéz lekötni… Leginkább persze szegény gyerekek végállomása elszomorító és az, hogy ezen nagyon nehéz segíteni.
Az, hogy ketten csináljuk bizonyos szempontból kényelemes is, de igen stresszes a felelősség és nyomás miatt.
Isten logikája fura, de el kell fogadnunk, hogy van, amikor Isten olyan úton vezetett minket, amely számunkra kevésbé szimpatikus.
És Isten kegyelme mégis érezhető, hiszen ezáltal járunk VISZ-re is, ami elég nagy dolog.