Krakker Ádám

Szolgálat

2012-11-07T12:54:37+01:00

Mikor felmerült annak gondolata, hogy elmennénk egy gyerekotthonba szolgálni sokan óva intettek ettől. Nem is tagadom örültség volt. „Ha sosem foglalkoztál gyerekekkel nem biztos, hogy a legnehezebb terepen kell elkezdened!”

Mindenki olyan lehetetlennek tartja ezeket a gyerekeket és nem tagadom, van benne igazság. Sok kegyetlenséget láttam az elmúlt fél év alatt, de rá kellett jönnöm, hogy mindez csupán egy kétségbeesett segélykiáltás, hogy: „Szeress!

Sokáig éreztem az otthonba menet: „ismét belépek a pokolba” és volt görcsben a gyomrom amiatt, mert ketten nem bírtak megmaradni egymás mellett. A Bibliai történetek elmondása pedig csak szenvedés volt…

De mégis megtaláltuk a hangot azokkal a gyerekekkel, akikkel úgy tűnt nem lehet, akikkel nem bírt senki. Lehet velük játszani és elmondani egy történetet a Bibliából, sőt az sok ölelés és érintés, amit kapunk talán egy bensőséges kapcsolat kezdete. Lehet, hogy a tikok nyitja: szeretet!?

Úgy látom az út, amin haladunk vezethet el oda, hogy ezek a gyerekek megismerhessék Jézust és az életük ne kudarcok sorozata legyen csupán. És persze vannak gondok, nehézségek, most is és hosszú út áll előttünk, de talán nem árt arra emlékezni, hogy ahogyan eddig is Krisztus kegyelme mindenre elég!

Tudjátok Isten gazdagon ajándékozó Isten, aki ezen felül sok mindennel tette gazdaggá a szolgálatot. Egyik ilyen öröm a csoportnevelő, aki teljes elismerését és háláját fejezi ki, aziránt amit csinálunk, és tudjuk neki is Jézus felé mutatni az utat. Talán egy napon – általunk - ő is megismerheti Jézust, mint megváltóját…

Mindemellett szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem csináltunk semmit. Csak igyekszünk azzal a szeretettel szeretni ezeket a gyerekeket, amivel jézus szeret minket.

A gyermekotthon

2012-09-27T14:51:32+02:00

Bármennyire furcsa mostanság küzdelmes az életem. Ha nagyon őszinte akarok lenni nem igazán ínyemre való a szolgálat. Sok a küzdelem és ez azért van, mert evangélizálunk és mert ketten vagyunk. A gyerekeket a legkisebb mértékben nem érdekli Isten és az, hogy mi ezért megyünk ráadásul egész kicsikhez, akiket amúgy is nehéz lekötni… Leginkább persze szegény gyerekek végállomása elszomorító és az, hogy ezen nagyon nehéz segíteni.

Az, hogy ketten csináljuk bizonyos szempontból kényelemes is, de igen stresszes a felelősség és nyomás miatt.

Isten logikája fura, de el kell fogadnunk, hogy van, amikor Isten olyan úton vezetett minket, amely számunkra kevésbé szimpatikus.

És Isten kegyelme mégis érezhető, hiszen ezáltal járunk VISZ-re is, ami elég nagy dolog.

Színfalak mögött

2012-07-24T11:18:11+02:00

Alig fél éve állok kapcsolatban a Hűvösvölgyi gyermekotthonnal, mégis sok mindent láttam és értettem meg azok közül a dolgok közül melyek külső szemlélőként sosem lennének lehetségesek. Most ezekről írnék néhány gondolatot.

Tapasztalatom némileg elszomorító, de egyben válasz arra, hogy az állami gondozott gyerekek nagy többsége miért nem lesz képes felnőttként a normális életre?

Valahol a történet ott kezdődik, hogy a gyermekek már nagyon fiatal korban (kb. általános iskolát megkezdve) zsebpénzt kapnak az otthontól. Ez az első osztályosok esetében heti kb. 1000 Ft jelent. (Én 18 éves koromig sosem kaptam zsebpénzt és nem gondoltam sem akkor, sem most, hogy ez járna.) Szóval ez az összeg folyamatosan emelkedik felnőtt korig. Az intézet ahova járunk kb. 40 gyermek tartózkodik, ami azt jelenti, ha mindenki csak 1000 Ft-t kapna hetente akkor 160 000 Ft kerül a gyermekek kezébe havonta.

A pénz azonban nem oldja meg azon gyermekek problémáját, akik nem tudják mit jelent szeretve lenni. Nekik óriási szükségük lenne személyes foglalkozásokra, mert nem kapnak olyan törődést, ami számunkra természetes. Törődés nélkül pedig elvesznek az élet rengetegében és nyilván nem tudják azt sem mire jó, vagy nem jó költeni a pénzüket, mert nincs, aki megmondaná nekik. Megítélésem szerint nagy szükség lenne olyan felnőttekre, akik csak azért vannak az otthonban, hogy a gyerekek mentális egészségével foglalkozzanak. Az intézetben ilyen munkakörben dolgozó emberek száma, ha jól tudom: egy fő. Ha az adott személy folyamatosan végig dolgozza a napi nyolc órát és csak a gyerekekkel foglalkozik, akkor egy gyerekre átlagosan 12 perc jut naponta. Nem vagyok pszichológus és nem tudom mennyi törődést igényel egy gyermek naponta, de bizonyosan többet, mint szűk 12 perc.

Mindezen nehézségek még kezelhetőek is lehetnének, hiszen a mi csoportunkban is naponta két felnőtt (nevelő) van jelen kb. 10 gyerekre és bár sok (sokszor hivatalos papír) munkájuk van, de a csoportunkban bizonyos vagyok, hogy mindent megtesznek a gyermekekért.

A gond talán ott kezdődik és válik súlyossá, amikor pénteken délután a gyermekek haza indulnak szüleikhez és náluk töltik a hétvégét. Azokhoz a szülőkhöz, akik vagy lemondtak róluk vagy szörnyűséges otthoni körülményeik okán gyámhatóság vette el tőlük gyermeküket. Nevelsz valakit, akit hétvégén teljesen más valaki, más szokásokkal, módszerekkel nevel. Ha két teljesen normális helyről lenne szó, egy gyermek, akkor is megzavarodik. Egy helyen is sokszor nehéz megfelelni, két helyen szinte lehetetlen. Teljesen mást látnak a két helyen, más viselkedési normákat, így nehéz lehet eldönteni mi is helyes valójában. Vannak, akik úgy érzik lehetetlen ez a megfelelés. Ennek következtében sokkal könnyebben menekülnek bele alkoholba, drogba, prostitúcióba, bűnözésbe, fájdalmaikat enyhítve vagy a feltétel nélküli szeretetet keresve.

A gyermekotthonokba ugyan szegénység okán is be lehet kerülni, de többségében nem éppen a szegénység, mint fő indok miatt kerülnek állami elhelyezés alá a gyerekek. Az indokok között pszichopata, alkoholista szülők és rendezetlen családi körülmények állnak. Vasárnap este, a hétvége körülményeiről nem sok minden árulkodhat egy laikus számára. A gyermekek többsége azonban, ugyanabban a ruhában teljesen koszosan érkezik vissza hétköznapi lakhelyéhez. A gyerekek nem voltak fürdetve, átöltöztetve a hétvége folyamán, sőt a nevelőknek nagy erőket kell mozgósítani azért, hogy egyáltalában megfürödjenek az otthon lakói, ugyanis a gyermekek egy része nem érti, miért kellene megfürdeni, hiszen ez otthon sem szokás.

A higiénia és nevelés hiánya mellett más hatások is érik a gyermekeket. Sok szülő mentálisan és pszichésen sérült, aminek következtében nyilvánvalóak a gyerekbántalmazások is. Mivel a gyermekek ebben nőnek fel ezért bármennyire fura számunkra, de nekik az erőszak szinte természetes. Döbbenetes volt mikor arról beszélgettünk velük, hogyan kezelik konfliktusaikat? A rövid válasz: „megverem”. Ott létünk során nem nehéz erőszakba botlani ugyanis a legtöbb gyermek számára konfliktusaik kezelésének módja az erőszak.

Mindez azért durva, mert ahol bántják a gyereket, oda hazaengedik őket, de egy nevelő meg sem pofozhatja a gyereket a gyermekvédelmi törvény miatt. Igen ezt nekünk is mondták erre nekünk is oda kell figyelni, mert pont azok a szülők, akiktől elveszik a gyermeküket, háborodnak fel leginkább azon, ha gyermekükhöz valaki hozzáér és az előbbi törvény miatt egy nevelőnek minimum az állása kerül egy ilyen ügy. Furcsa ügy, mert ingerküszöbük a családjukban uralkodó helyzet miatt magasabb annál, hogy megértsék a szép szót. A szeretet kemény dolog és jelen szabályozás arra jó, hogy otthon szabadon bántalmazzák a gyerekeket, de nevelő célzattal senki se üssön meg egy gyermeket, aki talán, ha idejében megkapta volna a pofont, akkor lehet, nem éppen az utcán drogozna az éjszaka közepén.

Ezek nehézségek. Nem hibáztatom a dolgozókat ők ugyanis ennek az egésznek szenvedő alanyai csupán. Sokan sok mindent megtesznek a gyermekekért talán erejükön felül is. De nehéz ott helyt állni, ahol különböző előírások szorítják korlátok közé az amúgy is nehéz helyzetet. Nem tagadom azt sem, hogy Jézus nélkül bölcsen nevelni igen nehéz.

Azért döntöttem úgy, hogy mindezt leírom, mert az alapvető emberi jogok biztosától hallani, hogy a gyermekotthonok lakói nem esznek kellő gyümölcsöt, húst. Napokban pedig arról, hogy a Fóti gyermekotthonban túl sok a vasrács az ablakokon, de azzal már senki nem foglalkozik, hogy sokszor olyan családokhoz engedik haza a gyerekeket, ahol csak elhanyagolják, sőt bántják őket vagy, hogy 14 éves kor felett éppen a nyitott kapuk miatt sokan jutnak drogokhoz és sokan árulják testüket. Ezekről senki nem beszél! Miért?

Látni a láthatatlant

2012-07-08T18:43:33+02:00

Nem tudom belegondoltatok-e abba, hogyha imádságainkban előre szeretnénk jutni, akkor nem jó csupán a valóságot látni.

Persze legyünk realisták, de ha az életemet a maga valóságában szeretném nézni, akkor meg kell állapítsam: a nehézségek igencsak elnyomják a hálám halk hangját. Szerintem imádságaink egyik fő célja Atyánk dicsőítése. „mert jól tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van, mielőtt még kérnétek tőle.”

Igen nehéz objektíven imádkozni és így hálát adni. Eléggé szubjektívek vagyunk, főként, ha saját magunkról van szó. A minket ért dolgokat általában eltúlozzuk, különösen a nehézségek tudnak számunkra oly hatalmasak tűnni, hogy még az eget is elfeketítik, és eltakarják szemünk elöl Jézust. A világot, a körülöttünk lévő dolgokat nem nézhetjük tényszerűen. Ha így teszünk, akkor igencsak elszomorodhatunk.

Ha nem arról szól életünk, hogy bízunk és remélünk ott ahol mások már régen lemondtak, akkor miről? Miért jó imádságainkat végig panaszkodni estenként és közölni Jézussal, aki úgy szeretett, hogy életét adta értünk, hogy „bocs, de nincsenek meg a feltételek a dicsőítésedre.”

Soha nem leszünk boldogok, ha Istentől jó körülményeket várunk, de attól igen, ha a körülményeinkben meglátjuk Urunkat és elhisszük, hogy nem a véletlen műve jelenlegi helyzetünk, hanem Isten tervének egy fontos darabja. Ehhez hálás szív kell –máshogy nem megy! A hálát pedig nehéz elkezdeni, mert óemberünk minden erővel tiltakozik mondván: mégis csak túlzás ezért hálát adni… Ha azonban nem tesszük meg és utat engedünk pillanatnyi negatív érzéseinknek akkor egy idő után a hitetlenség mély bugyrában találjuk magunkat.

Mindez életük legkeményebb harca. A hit harca, amelyet igen nehéz megvívni, mert túlerővel találjuk szembe magunkat, a világban ugyanis miden a hitetlenségről szól. Sajnos a túlerő miatt tömegével esnek el a Krisztus katonái és az igazság, hogy Jézus legjobb katonái is megsebesülhetnek a harcban.

De megéri kitartani, mert győzelmünkkel olyan erőnek birtokába jutunk, amelyet a világ csak irigykedve néz. Olyan örömünk lesz, amelyet a világ fiai sosem tapasztalhatnak meg.

Ezért éri meg életünket azzal a hittel nézni, hogy Istennek valami nagyszerű terve van vele.

Boldogságról

2012-06-03T22:01:52+02:00

Mikor Costa Rica, Dominikai köztársaság, Jamaica, Guatemala vagy Vietnám neveit haljuk, bizonyosan Földünk nem öt legboldogabb országra gondolunk, pedig rosszul tesszük!

A Föld boldogság indexe alapján 2012-ben ezen öt ország lakói a legboldogabbak. Ezt látva felmerült bennem a kérdés, hogy miért akarjuk USA-t követni? Egy olyan országot, melynek lakóinál kevés boldogtalanabb nemzetet találunk, hiszen a 144-es lista 114 helyezőjéről beszélünk. Sokan szeretnének USA-ba költözni, sokan áradoznak az országról anélkül, hogy ismernék azt.

Boldogságra vágyunk, de valahogy a jólléttel azonosítjuk azt, miközben a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. A világban elterjedt az a vélekedés, hogy akkor leszünk boldogok, ha majd mindenünk meglesz. Ezeknek az embernek az élete pedig nem szól másról, mint az anyagi javak hajszolásáról…

Fájó, hogy ezen boldog társadalmakra a „nyugatias országok” szeretnék ráerőltetni akaratukat, és egyben lehúzni őket, hogy állampolgáraik ugyanolyan boldogtalanok legyenek. Nyugatias? Igen mivel a Nyugatias ország közül összesen két országot találunk az első ötvenben. Fájó, hogy sok ország kormányzója nem veszi észre a csapdát, hogy képes lefeküdni a „nagyhatalmaknak” ahelyett, hogy megőriznék saját hagyományaikat és figyelmembe vennék azt, hogy nem követendő példa a minden utcasarkon McDonald’s ahogyan az sem, hogy mindenhova kocsival járjanak állampolgáraik.

Valóbon tényleg az kell a világ szegény felének is, hogy a bűnözési és öngyilkossági statisztikákat vezessék? Igen a bűzöséi lista első öt helyezettje az Egyesült Államok, Egyesült királyság, Németország, Franciaország és Oroszország. Ha megkérdeznénk az embereket bizonyos, hogy sokan az első négy ország valamelyikét neveznék meg, ahol szívesebben élnének.

Mindezt azért írtam le, mert nekünk furcsa elképzeléseink vannak a világról, ahol iszonyodunk a keleti nyomortól és képletesen, de úgy gondoljuk nyugton még a kerítés is kolbászból készült. A kép ennél árnyaltabb és lehet, hogy Ázsiában és Afrikában nem dúskálnak az emberek a pénzben, de van erkölcsi tartásuk és olyan értékeket tudnak képviselni, amelyek irigylésre méltóak…

Harcok

2012-06-01T22:54:37+02:00

Bármennyire furcsán hangzik, de vannak harcaim. Gondoltam most ezekről is beszámolok nektek hátha valakinek segítek a leírtakkal. Na, igen és legalább látjátok, hogy minden pozitív beírásom ellenére sem minden annyira jó az életemben csak a kérdés az, hogy szemlélem magam helyzetét?

Harcaim lényegében saját (pillanatnyi) érzésem leküzdése köré összpontosulnak. Talán meglepő, de csupán a gyermekotthon körüli érzelmeimről van szó. Tényleg nem nagy ügy –mégis nekem azzá vált és öntötte el az életemet. Egyszerűen annyira felkavaró pedig a hét csúcspontja, amit két hét készülés előz meg. Az igazság, hogy évek óta nem teljesítek olyan rosszul az egyetemen, mint jelen pillanatban és koncentrációm elég sokat romlott. Úgy tűnik Isten beíratott egy iskolába, hogy megtanuljam kezelni az érzéseimet. Igazából ennek örülök, mert egy évek óta húzódó problémámra végre pont kerülhet. A lecke kemény, de az érdemjegy garantált. Szerintem csak én látom így a gyermekotthont mivel erősen érzelmi beállítottságú egyén vagyok, ezért az ottani események jobban hatnak rám és erre nem voltam felkészülve!

Mindaz, amit leírtam furcsán hangzik… de egy annyira más világ számomra az egész! Tudnotok kell, hogy legyen szó börtönről, nevelőintézetről vagy idősek otthonáról a helyek közös jellemzője, hogy ott tartózkodó emberek nem önszántukból kerültek oda, így az ott tartózkodók kiszolgáltatottabbak, mint mi. Talán ez teszi annyira mássá!

Ez a másvilág felkavaró, félelmetes, de izgalmas és még folytathatnám a jelzők sorolását. Higgyétek el hihetetlen az egész! Mindig úgy érkezünk, hogy sose lehet tudni mi vár ránk… Nem akarok bemenni, majd utána nem akarok kijönni!

Megrázó, hogy néhány gyermek úgy ölel, hogy meg fagy bennem a vér! Több testi érintést kapok az alatt az egy óra alatt, mint egész héten. A gyerekek ragaszkodása néha egészen ijesztő méreteket tud ölteni. A héten közölte velünk két kislány, hogy ők most jönnek velünk a villamosig. Ne tudjátok meg. nem akartak elengedni minket. Hát nem tudom, kit nem kavar fel, mert engem igen.

Ijesztő átélni, hogy belépve minden szempár rád szegeződik, minden mozdulatodat lesik, és minden hibáért szólnak a gyermekek. Nagyon rossz, hogy egy-egy éles helyzetben keménynek kell lenned érzelmek nélkül, miközben tudod, hogy az egész azért van, hogy az a szegény gyerek több szeretet figyelmet kapjon. A csoportunkban 11 gyerek van, és hihetetlen mennyi figyelmet törődést igényelnek külön, mert nincs olyan ember, akitől kapnának. A szívem szakad meg, hogy kéthetente járunk csupán, de se időnk nem lenne, de érzelmileg nem bírnám.

De hihetetlen, hogy az alatt az egy óra alatt többet harcolunk Ágival, mint egész héten. Mert azt elérni, hogy egy gyereket is érdeklejen az Isten igéje… Persze szóval a kicsiket, akik kb. csak játékra tudnak gondolni pont majd két idegennek az Istenről hozott meséi fogják érdekelni… és tudjátok mi a durva, hogy mégis!

Szóval Én nem értem az Istent! A leírtakból kitűnik, hogy Urunk kevés nálam alkalmatlanabb személyt találhatott volna a szolgálatra. Nem hiszem, hogy másoknak mindez probléma illetve nem tudom, mert Ágival erről még nem beszéltem és ki tudja, lehet, hogy ő is hasonlókról számolna be nektek! Nekem most ez egy harc, de Isten küldött és végig csinálom, mert ő jobban tuja mi jó nekem, mint én magamnak és hiszem, hogy csak ő tudja igazán, hogy mi a terve velem.

Kontraszt

2012-05-31T23:00:24+02:00

Tegnap meglátogattam a kontraszt nevű kiállítást, amely igen nagy hatással volt rám…

Szóval nem magától érthető az, hogy a szüleid nem alkoholisták vagy drogosok, hogy nem vernek mindennap. Most ez így durván hangzik, mert nekünk a legnagyobb problémánk sarkítva, hogy mit kérjünk karácsonyra. Igen tudom neked nem az, de szeretném érzékeltetni veled is azt, hogy szerencsés vagy, aki ezt blogot olvasod! A Földön és itt hazánkban is nagyon sok hely van, ahol nem ennyire jó a helyzet, mint a te családodban és jó lenne néha ezért hálásnak is lenni!

Szembe kell néznünk Ágival azzal, hogy az előbb említett alkoholizmus, családon belüli erőszak stb. miatt van sok gyerek a gyermekotthonban és ezt a kérdést kezelnünk kell tudni már csak annál is inkább, mert a gyerekek minap megkérdezték tőlünk, hogy ha Isten jónak teremtette a világot, akkor mégis miért van rossz, gonosz? (Néha hihetetlen, hogy a gyerekek milyen őszintén tudnak kérdezni.) Bennük idővel megfogalmazódik, hogy miért nem lehetnek a szüleikkel vagy a szüleik miért olyanok amilyenek és nekünk ezekre a kérdésekre elfogadható választ kell adnunk.

Annyira fura, hogy mennyire nem gondolunk bele mások gondjaiba és ma már lényegében minden rosszra teljesen immunissá váltunk. Ennek talán egyik oka a média „szenzáció hajhász” rossz hír közlései, amiket mindenki megszokott már, és amivel már senki nem törődik, mondván nem lehet mind emberen segíteni.

Szóval ez egy harc: komolyan venni mások segélykiáltásait környezetünkben és nem behunyni a szemünket, amikor olyat látunk, hanem oda menni és segíteni másokon! –Mert hiszem, hogy csak mi tudunk igazi segítséget nyújtani Isten igéje által!

Egy szolgálat kezdete

2012-05-18T17:46:36+02:00

Na igen, hát a gyermekotthon. Az az igazság, hogy meg volt az első komolyabb csalódásom. Magamban csalódtam.

Fáradt voltam és nem volt bennem kellő dinamika a gyerekek iránt, de ezen dolgom, illetve Ágival dolgozni fogunk, mivel az első kritikát megkaptuk a gyerekektől, hogy mi miért nem futunk a frizbi után? Hát, ha tudnák, hogy minket mennyire nem hoz lázba egy frízbi.

Mindig izgalmas menni, mert sosem lehet tudni mi vár ránk odabent. Annyira változó a gyerekösszetétel is, ugyanakkor magam is meglepődtem azon, mennyi gyermeket kötünk le közvetlenül/közvetve, és azon is, mennyire érdekli őket Isten igéje. Tényleg nagyszerű bár van egy olyan gyanúm, azért is alakult ez így, mert azt mondtuk nekik, hogy csak az kap csokit, aki jól viselkedik majd a történet alatt. Amúgy nagyon jó volt ez a része, mert beszélgettünk a gyerekkel Istenről, ők kérdeztek, mi pedig válaszoltunk nekik. Persze voltak, akik kinevették az éneket, amit hoztunk nekik, akik fújoztak a történetre. Ezek valahol zavaróak, de nem figyelhetünk ezekre.

Vannak izgalmas kérdések. Van egy lány (Erikának hívják) aki annyira bújós és szeretet hiányos, hogy az már durva. Lényegében úgy akar belénk vagy bárkibe bújni, hogy egyszerűen kielégíthetetlen ezen vágya. Annyira furcsa, hogy vannak, akik viszont egyáltalában nem ilyenek, sőt távolság tartóak. Hát nehéz, hogy most kivel mit engedhetünk meg?

Na, itt van a csoki kérdés is. Valamit ki kellene találni, mivel az a gyanúm, hogy azért kotorásztak a táskánkban és próbálták eltulajdonítani azt, mert csokit kerestek, mi viszont csak a legvégén adtunk nekik. Tényleg nem jó, hogy egyik kezünkkel végig a táskánkat kellett fogni.

Másik nehéz ügy pont a létszám összevisszaság. Nem volt elég a csoki, amit hoztam és máig nem tudom, hogy Áginál hogy volt, de kis híján baj lett ebből.

Hát, hogy a háttérről is írjak valamit. Nagyon jól működünk együtt Ágival és Isten nagyszerűen adja meg az egyetértést is köztünk. Az is igaz, hogy ez pont annak a szigornak köszönhető, ami Dávid szerint irreális feltételeket támaszt azok elé, akik jönnének. Ez így is van, de nem cél, hogy többen legyünk, mivel a magasabb létszám során nehezebb átbeszélni a kérdéseket, nehezebb összehozni a csapatot stb ez pedig éppen az alapja annak az együtt működésnek, ami köztünk van. Mi elvárjuk azt, hogy csak az jöjjön hozzánk azzal, hogy jönne, akit konkrétan az Isten hív el erre a szolgálatra. Azért gondoljuk így, mert, ahogy bennünk is meg van az emberi odaszánás ugyan, de tapasztaltuk, hogy hányszor kiléptünk volna, ha nem Isten hívott volna minket erre, úgy mindenki más is visszaléphet, és ezt szeretnénk elkerülni. De fontos, hogy mindenki minden alkalommal ott legyen enélkül nem tudna jól működni a szolgálat

Szóval nagyon jó, hogy mi úgy szolgálunk, hogy mindig imaközösséggel kezdjük egy parkban. Rendszeresen tartunk megbeszélést is, ahol szintén imádkozunk, továbbá készülnünk kell számos dologgal rendszeresen pl. alkalom kézműves, csoki stb. Ez így szolgálatként elég intenzív, de annyira jó is egyben, hiszen nagyszerű a légkőrünk. Hát igen, várni kellett ugyan vagy félévet, de mégis nagyszerű azt látni, hogy mindezen mennyire az Isten áldása van! :-)

Egy furcsa böjt

2012-05-12T09:49:43+02:00

Az elmúlt másfél hetem az aggodalmaskodásról szólt, ezért magam rendszabályozása végett úgy döntöttem, hogy az elkövetkező egy hétben nem kérhetek semmit az Istentől, csak hálát adhatok! Ez alól a másokért és gyermekotthonért való imádság jelent kivételt.

Hogy mi ennek a külön böjtnek az oka? Valójában az, hogy mikor voltunk kedden az otthonban utána helyet adtam olyan aggályoknak, miszerint gőzöm nincs arról, hogy mit és hogyan is kellene csinálni. Az Isten részről merészségnek tartom, hogy engem ilyen helyre küld, mivel nem tudom elképzelni, hogy ebből mi sülhet ki, de valójában, ha azt nézem, hogy milyen volt másfél hete az otthon komoly félelem is elfog Isten hatalmát illetően! Ez persze nagyon jó! Olyan, mint ha beléptem volna egy álomvilágba, ahol bármi megtörténhet.

Az a fura, hogy egy csomó másra fogtam lelki állapotomat és ezt csak csütörtökön értettem meg. Ez azért lényeges, mert mi emberek pont ellentétesen gondolkozunk. Azt mondjuk, azért van rossz kedvünk, mert valami nem sikerült, valami rossz ért bennünket. Szerintem viszont mi magunk csináljuk a rosszat és mindenre, ami nem felel meg elképzeléseinknek rámondjuk, hogy rossz, anélkül, hogy megvárnánk az Isten tervét, hogy adott dologból Ő mit hoz ki. Írom ezt úgy, hogy életem legszörnyűbb dolgairól kiderült pár hónap vagy év elteltével, hogy Isten legcsodálatosabb tervei voltak.

Na jó, ez persze nehéz, miután ősapánk és ősanyánk evett a jó és rossz tudásának a fájáról, mert azóta, mi is, mindent tudni szeretnénk, felkészülni mindenre és lehetőleg mindet befolyásolni. Amúgy szörnyűek vagyunk! De hozzá kell tennem, hogy ki ne félne ettől és ki ne sérült volna már azért, mert egy adott dolgot elbagatellizált. Na, igen mivel a sátánnak az elbagatellizálás a módszere és életem legszörnyűbb bűnei és legsúlyosabb karamboljai pont ebből adódtak.

De mint írtam életem legcsodálatosabb tervei előtt sem volt egyértelmű, hogy ebből jó sülhet ki. Itt a gyermekotthon példája, amely arra jó, hogy lássam az Isten nem szokott félre nyúlni, de tervei megvalósítását nem úgy képzeli el, hogy mindent az ölünkbe hullat egyszerre. Visszagondolva még mindig nem teljesen világos, hogy miért kellett félévet várni, de az biztos, hogy nem gondolnánk ennyire komolyan és lennénk ennyire szántak, már pedig annyi biztos, hogy szolgálatunkhoz ezek nagyon fontos.

Most már igazán elkalandoztam. Úgy látom életünk azért örömtelen, mert mi magunk vetítjük rá mindenre, hogy rossz. Mi magunk mondjuk el Istennek, hogy mink nincs ahelyett, hogy azt mondanánk el mink van. Az a rémisztő, hogy Jézus talentum példázatából kiindulva könnyen előfordulhat, hogy Isten egyszer csak elveszi azt a keveset is, ami van nekünk, mert nem használjuk! …

Talán így már értitek, miért nem fogok kérni Istentől egy héten át semmit!

Megrázó élmények

2012-05-04T18:56:46+02:00

Így 48 óra elteltével is kicsit nehézen tudom megfogalmazni azt, ami történt szerdán a gyermekotthon. Igazából erre nincsenek szavak és leírva nem olyan, mint átélve. Annyira érzés kavarog még most is bennem/bennünk Ágival!

Szóval nem lehet arra szavakat találni, hogy mikor beértünk az otthonba úgy tűnt senkit nem érdekel érkezésünk, de mielőtt mentünk volna, odajött a csoportnevelő és megköszönte munkánkat és azt mondta bármikor szívesen lát minket! Ez annak fényében hihetetlen, hogy odamegyünk zéró képesítéssel és tapasztalattal és az ott dolgozó felnőtt ember mondja azt, hogy ez igen!

De említhetném azt is, hogy máig nem tudom, hogyan emeltem fel 20-30 kg gyerekeket és tudtam hogyan kell megfogni őket. Ezek valóságos csodák, ahol Isten az ő hatalmát egészen fantasztikus módon mutatta meg nekünk.

És tudjátok nincsen arra szó, mely kifejezné milyen érzés egy gyermeket az öledbe venni és átkarolni. Milyen érzés mikor odajönnek és átölnek, hogy szinte nem akarnak elengedni, mikor egymás kezéből próbálnak kitépni! Ezekért a pillanatokért éri meg csinálni és azokért a mosolyokért és szeretetért, amit tőlük kapsz! Ez valóságos csoda és mindezt írom úgy, hogy soha 1 percet nem voltam gyerekekkel!

De most kezdem csak érezni mennyire nehéz is ez! Különösen érzelmileg! Mennyire hiányoznak is ők. De az érzelmek összessége és a felelősség teszi ezt nehézzé! Az a tudat, hogy Te nekik mit jelenthetsz az életben! Ebbe belegondolni félelmetes! Ahogyan az is, hogy mikor játszottunk velük és egyre többen lettek eldurvult a helyzet és Irén többszöri figyelmezetésére sem hagyták abba, hogy kénytelen voltam fellépni, aminek az lett a következménye, hogy egyből felére csappant a létszám.

Most sok-sok kérdés motoszkál bennünk. Annyit tudunk, hogy Isten egy nagyszerű szolgálatra hívott el bennünket sok-sok örömmel, csodával megáldva!