Tapasztalatom némileg elszomorító, de egyben válasz arra, hogy az állami gondozott gyerekek nagy többsége miért nem lesz képes felnőttként a normális életre?

Valahol a történet ott kezdődik, hogy a gyermekek már nagyon fiatal korban (kb. általános iskolát megkezdve) zsebpénzt kapnak az otthontól. Ez az első osztályosok esetében heti kb. 1000 Ft jelent. (Én 18 éves koromig sosem kaptam zsebpénzt és nem gondoltam sem akkor, sem most, hogy ez járna.) Szóval ez az összeg folyamatosan emelkedik felnőtt korig. Az intézet ahova járunk kb. 40 gyermek tartózkodik, ami azt jelenti, ha mindenki csak 1000 Ft-t kapna hetente akkor 160 000 Ft kerül a gyermekek kezébe havonta.

A pénz azonban nem oldja meg azon gyermekek problémáját, akik nem tudják mit jelent szeretve lenni. Nekik óriási szükségük lenne személyes foglalkozásokra, mert nem kapnak olyan törődést, ami számunkra természetes. Törődés nélkül pedig elvesznek az élet rengetegében és nyilván nem tudják azt sem mire jó, vagy nem jó költeni a pénzüket, mert nincs, aki megmondaná nekik. Megítélésem szerint nagy szükség lenne olyan felnőttekre, akik csak azért vannak az otthonban, hogy a gyerekek mentális egészségével foglalkozzanak. Az intézetben ilyen munkakörben dolgozó emberek száma, ha jól tudom: egy fő. Ha az adott személy folyamatosan végig dolgozza a napi nyolc órát és csak a gyerekekkel foglalkozik, akkor egy gyerekre átlagosan 12 perc jut naponta. Nem vagyok pszichológus és nem tudom mennyi törődést igényel egy gyermek naponta, de bizonyosan többet, mint szűk 12 perc.

Mindezen nehézségek még kezelhetőek is lehetnének, hiszen a mi csoportunkban is naponta két felnőtt (nevelő) van jelen kb. 10 gyerekre és bár sok (sokszor hivatalos papír) munkájuk van, de a csoportunkban bizonyos vagyok, hogy mindent megtesznek a gyermekekért.  

A gond talán ott kezdődik és válik súlyossá, amikor pénteken délután a gyermekek haza indulnak szüleikhez és náluk töltik a hétvégét. Azokhoz a szülőkhöz, akik vagy lemondtak róluk vagy szörnyűséges otthoni körülményeik okán gyámhatóság vette el tőlük gyermeküket. Nevelsz valakit, akit hétvégén teljesen más valaki, más szokásokkal, módszerekkel nevel. Ha két teljesen normális helyről lenne szó, egy gyermek, akkor is megzavarodik. Egy helyen is sokszor nehéz megfelelni, két helyen szinte lehetetlen. Teljesen mást látnak a két helyen, más viselkedési normákat, így nehéz lehet eldönteni mi is helyes valójában. Vannak, akik úgy érzik lehetetlen ez a megfelelés. Ennek következtében sokkal könnyebben menekülnek bele alkoholba, drogba, prostitúcióba, bűnözésbe, fájdalmaikat enyhítve vagy a feltétel nélküli szeretetet keresve.   

A gyermekotthonokba ugyan szegénység okán is be lehet kerülni, de többségében nem éppen a szegénység, mint fő indok miatt kerülnek állami elhelyezés alá a gyerekek. Az indokok között pszichopata, alkoholista szülők és rendezetlen családi körülmények állnak. Vasárnap este, a hétvége körülményeiről nem sok minden árulkodhat egy laikus számára. A gyermekek többsége azonban, ugyanabban a ruhában teljesen koszosan érkezik vissza hétköznapi lakhelyéhez. A gyerekek nem voltak fürdetve, átöltöztetve a hétvége folyamán, sőt a nevelőknek nagy erőket kell mozgósítani azért, hogy egyáltalában megfürödjenek az otthon lakói, ugyanis a gyermekek egy része nem érti, miért kellene megfürdeni, hiszen ez otthon sem szokás.

A higiénia és nevelés hiánya mellett más hatások is érik a gyermekeket. Sok szülő mentálisan és pszichésen sérült, aminek következtében nyilvánvalóak a gyerekbántalmazások is. Mivel a gyermekek ebben nőnek fel ezért bármennyire fura számunkra, de nekik az erőszak szinte természetes. Döbbenetes volt mikor arról beszélgettünk velük, hogyan kezelik konfliktusaikat? A rövid válasz: „megverem”. Ott létünk során nem nehéz erőszakba botlani ugyanis a legtöbb gyermek számára konfliktusaik kezelésének módja az erőszak.

Mindez azért durva, mert ahol bántják a gyereket, oda hazaengedik őket, de egy nevelő meg sem pofozhatja a gyereket a gyermekvédelmi törvény miatt. Igen ezt nekünk is mondták erre nekünk is oda kell figyelni, mert pont azok a szülők, akiktől elveszik a gyermeküket, háborodnak fel leginkább azon, ha gyermekükhöz valaki hozzáér és az előbbi törvény miatt egy nevelőnek minimum az állása kerül egy ilyen ügy. Furcsa ügy, mert ingerküszöbük a családjukban uralkodó helyzet miatt magasabb annál, hogy megértsék a szép szót. A szeretet kemény dolog és jelen szabályozás arra jó, hogy otthon szabadon bántalmazzák a gyerekeket, de nevelő célzattal senki se üssön meg egy gyermeket, aki talán, ha idejében megkapta volna a pofont, akkor lehet, nem éppen az utcán drogozna az éjszaka közepén.    

Ezek nehézségek. Nem hibáztatom a dolgozókat ők ugyanis ennek az egésznek szenvedő alanyai csupán. Sokan sok mindent megtesznek a gyermekekért talán erejükön felül is. De nehéz ott helyt állni, ahol különböző előírások szorítják korlátok közé az amúgy is nehéz helyzetet. Nem tagadom azt sem, hogy Jézus nélkül bölcsen nevelni igen nehéz.

Azért döntöttem úgy, hogy mindezt leírom, mert az alapvető emberi jogok biztosától hallani, hogy a gyermekotthonok lakói nem esznek kellő gyümölcsöt, húst. Napokban pedig arról, hogy a Fóti gyermekotthonban túl sok a vasrács az ablakokon, de azzal már senki nem foglalkozik, hogy sokszor olyan családokhoz engedik haza a gyerekeket, ahol csak elhanyagolják, sőt bántják őket vagy, hogy 14 éves kor felett éppen a nyitott kapuk miatt sokan jutnak drogokhoz és sokan árulják testüket. Ezekről senki nem beszél! Miért? 

Persze legyünk realisták, de ha az életemet a maga valóságában szeretném nézni, akkor meg kell állapítsam: a nehézségek igencsak elnyomják a hálám halk hangját. Szerintem imádságaink egyik fő célja Atyánk dicsőítése. „mert jól tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van, mielőtt még kérnétek tőle.”

Igen nehéz objektíven imádkozni és így hálát adni. Eléggé szubjektívek vagyunk, főként, ha saját magunkról van szó. A minket ért dolgokat általában eltúlozzuk, különösen a nehézségek tudnak számunkra oly hatalmasak tűnni, hogy még az eget is elfeketítik, és eltakarják szemünk elöl Jézust. A világot, a körülöttünk lévő dolgokat nem nézhetjük tényszerűen. Ha így teszünk, akkor igencsak elszomorodhatunk.

Ha nem arról szól életünk, hogy bízunk és remélünk ott ahol mások már régen lemondtak, akkor miről? Miért jó imádságainkat végig panaszkodni estenként és közölni Jézussal, aki úgy szeretett, hogy életét adta értünk, hogy „bocs, de nincsenek meg a feltételek a dicsőítésedre.”

Soha nem leszünk boldogok, ha Istentől jó körülményeket várunk, de attól igen, ha a körülményeinkben meglátjuk Urunkat és elhisszük, hogy nem a véletlen műve jelenlegi helyzetünk, hanem Isten tervének egy fontos darabja. Ehhez hálás szív kell –máshogy nem megy! A hálát pedig nehéz elkezdeni, mert óemberünk minden erővel tiltakozik mondván: mégis csak túlzás ezért hálát adni… Ha azonban nem tesszük meg és utat engedünk pillanatnyi negatív érzéseinknek akkor egy idő után a hitetlenség mély bugyrában találjuk magunkat.

 

Mindez életük legkeményebb harca. A hit harca, amelyet igen nehéz megvívni, mert túlerővel találjuk szembe magunkat, a világban ugyanis miden a hitetlenségről szól. Sajnos a túlerő miatt tömegével esnek el a Krisztus katonái és az igazság, hogy Jézus legjobb katonái is megsebesülhetnek a harcban.

De megéri kitartani, mert győzelmünkkel olyan erőnek birtokába jutunk, amelyet a világ csak irigykedve néz.  Olyan örömünk lesz, amelyet a világ fiai sosem tapasztalhatnak meg.

Ezért éri meg életünket azzal a hittel nézni, hogy Istennek valami nagyszerű terve van vele.

A Föld boldogság indexe alapján 2012-ben ezen öt ország lakói a legboldogabbak. Ezt látva felmerült bennem a kérdés, hogy miért akarjuk USA-t követni? Egy olyan országot, melynek lakóinál kevés boldogtalanabb nemzetet találunk, hiszen a 144-es lista 114 helyezőjéről beszélünk. Sokan szeretnének USA-ba költözni, sokan áradoznak az országról anélkül, hogy ismernék azt.

Boldogságra vágyunk, de valahogy a jólléttel azonosítjuk azt, miközben a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. A világban elterjedt az a vélekedés, hogy akkor leszünk boldogok, ha majd mindenünk meglesz. Ezeknek az embernek az élete pedig nem szól másról, mint az anyagi javak hajszolásáról…

Fájó, hogy ezen boldog társadalmakra a „nyugatias országok” szeretnék ráerőltetni akaratukat, és egyben lehúzni őket, hogy állampolgáraik ugyanolyan boldogtalanok legyenek. Nyugatias? Igen mivel a Nyugatias ország közül összesen két országot találunk az első ötvenben. Fájó, hogy sok ország kormányzója nem veszi észre a csapdát, hogy képes lefeküdni a „nagyhatalmaknak” ahelyett, hogy megőriznék saját hagyományaikat és figyelmembe vennék azt, hogy nem követendő példa a minden utcasarkon McDonald’s ahogyan az sem, hogy mindenhova kocsival járjanak állampolgáraik.

Valóbon tényleg az kell a világ szegény felének is, hogy a bűnözési és öngyilkossági statisztikákat vezessék? Igen a bűzöséi lista első öt helyezettje az Egyesült Államok, Egyesült királyság, Németország, Franciaország és Oroszország. Ha megkérdeznénk az embereket bizonyos, hogy sokan az első négy ország valamelyikét neveznék meg, ahol szívesebben élnének.

Mindezt azért írtam le, mert nekünk furcsa elképzeléseink vannak a világról, ahol iszonyodunk a keleti nyomortól és képletesen, de úgy gondoljuk nyugton még a kerítés is kolbászból készült. A kép ennél árnyaltabb és lehet, hogy Ázsiában és Afrikában nem dúskálnak az emberek a pénzben, de van erkölcsi tartásuk és olyan értékeket tudnak képviselni, amelyek irigylésre méltóak…

Szóval nem magától érthető az, hogy a szüleid nem alkoholisták vagy drogosok, hogy nem vernek mindennap. Most ez így durván hangzik, mert nekünk a legnagyobb problémánk sarkítva, hogy mit kérjünk karácsonyra. Igen tudom neked nem az, de szeretném érzékeltetni veled is azt, hogy szerencsés vagy, aki ezt blogot olvasod! A Földön és itt hazánkban is nagyon sok hely van, ahol nem ennyire jó a helyzet, mint a te családodban és jó lenne néha ezért hálásnak is lenni!

Szembe kell néznünk Ágival azzal, hogy az előbb említett alkoholizmus, családon belüli erőszak stb. miatt van sok gyerek a gyermekotthonban és ezt a kérdést kezelnünk kell tudni már csak annál is inkább, mert a gyerekek minap megkérdezték tőlünk, hogy ha Isten jónak teremtette a világot, akkor mégis miért van rossz, gonosz? (Néha hihetetlen, hogy a gyerekek milyen őszintén tudnak kérdezni.) Bennük idővel megfogalmazódik, hogy miért nem lehetnek a szüleikkel vagy a szüleik miért olyanok amilyenek és nekünk ezekre a kérdésekre elfogadható választ kell adnunk.  

Annyira fura, hogy mennyire nem gondolunk bele mások gondjaiba és ma már lényegében minden rosszra teljesen immunissá váltunk. Ennek talán egyik oka a média „szenzáció hajhász” rossz hír közlései, amiket mindenki megszokott már, és amivel már senki nem törődik, mondván nem lehet mind emberen segíteni.

Szóval ez egy harc: komolyan venni mások segélykiáltásait környezetünkben és nem behunyni a szemünket, amikor olyat látunk, hanem oda menni és segíteni másokon! –Mert hiszem, hogy csak mi tudunk igazi segítséget nyújtani Isten igéje által!

 

Szóval nem lehet arra szavakat találni, hogy mikor beértünk az otthonba úgy tűnt senkit nem érdekel érkezésünk, de mielőtt mentünk volna, odajött a csoportnevelő és megköszönte munkánkat és azt mondta bármikor szívesen lát minket! Ez annak fényében hihetetlen, hogy odamegyünk zéró képesítéssel és tapasztalattal és az ott dolgozó felnőtt ember mondja azt, hogy ez igen!

De említhetném azt is, hogy máig nem tudom, hogyan emeltem fel 20-30 kg gyerekeket és tudtam hogyan kell megfogni őket. Ezek valóságos csodák, ahol Isten az ő hatalmát egészen fantasztikus módon mutatta meg nekünk.

És tudjátok nincsen arra szó, mely kifejezné milyen érzés egy gyermeket az öledbe venni és átkarolni. Milyen érzés mikor odajönnek és átölnek, hogy szinte nem akarnak elengedni, mikor egymás kezéből próbálnak kitépni! Ezekért a pillanatokért éri meg csinálni és azokért a mosolyokért és szeretetért, amit tőlük kapsz! Ez valóságos csoda és mindezt írom úgy, hogy soha 1 percet nem voltam gyerekekkel!

 

De most kezdem csak érezni mennyire nehéz is ez! Különösen érzelmileg! Mennyire hiányoznak is ők. De az érzelmek összessége és a felelősség teszi ezt nehézzé! Az a tudat, hogy Te nekik mit jelenthetsz az életben! Ebbe belegondolni félelmetes! Ahogyan az is, hogy mikor játszottunk velük és egyre többen lettek eldurvult a helyzet és Irén többszöri figyelmezetésére sem hagyták abba, hogy kénytelen voltam fellépni, aminek az lett a következménye, hogy egyből felére csappant a létszám.  

 

Most sok-sok kérdés motoszkál bennünk. Annyit tudunk, hogy Isten egy nagyszerű szolgálatra hívott el bennünket sok-sok örömmel, csodával megáldva!